Hátmasszázs közben fedeztem fel a thai masszázs szalon csodás díszeit

Nem is gondoltam volna, hogy mikor lefoglaltam a hátmasszázsomat a https://karmathaimasszazs.hu/hatmasszazs oldalon, akkor tulajdonképpen egy divatbemutatóra is bejelentkeztem.

A Karma Thai Massage szalonban még nem jártam ezelőtt. Voltak elképzeléseim, hogy egy ilyen helyen hogy nézhet ki a belső tér, de ezeket inkább csak filmekre alapoztam. Aztán ahogy beléptem, egyből el is ámultam. Divatkedvelőként nagyon le tudnak nyűgözni a különleges anyagok, minták. Bármilyen apróság, amiben egyszerre tudom felfedezni a tradíciót és a sikket. Hát ez ebben az esetben abszolút megvolt, pedig tényleg azt gondoltam, hogy csak egy mezei hátmasszázsra megyek.

De minden anyag, dísz, textília csodás volt, és arról biztosított, hogy jó helyen vagyok. Nyugalmat és békét sugároztak, ami egy thai masszázs szalonban azt hiszem, már-már kötelező. Így nekem is sokkal könnyebb volt elengednem magam azokban a pillanatokban is, amikor bizony nagyon fájt.

A masszázs gondolata már egy ideje a fejemben volt, aztán egy szörnyen derékfájós napon végül időpontot foglaltam. A Síp utcai üzletben voltam, ahol nagyon kedvesen fogadtak. A szokásos körök után átvettem a masszírozós ruhát, amit kaptam, és már kezdődött is a szeánsz.

Sokan azért tartanak a thai masszázstól, mert azt gondolják, hogy ez csak fájdalmas lehet. Pedig ha ellátogatnának a https://karmathaimasszazs.hu/hatmasszazs oldalra, ott is láthatnák, hogy ez egyáltalán nem igaz. Minden masszázst olyan intenzitással végeznek, ahogy azt a vendég szeretné. Ha valakinek alacsonyabban van a fájdalomküszöb, akkor meg lehet kérni a masszőz hölgyet, hogy kicsit óvatosabban csinálja. Ha viszont igényünk van arra, hogy szó szerint szét legyünk gyúrva, akkor se aggódjunk azon, hogy nem jó helyen járunk, hisz csak egy szavunkba kerül.

A hátmasszázsokat lehet kérni olajjal, de olaj nélkül is. Fura, de sokan vannak akik ezeket a kence-ficéket nem tudják elviselni magukon, pedig ettől csak nekünk lesz jobb. Vannak olyan izmok ugyanis, amiket így sokkal egyszerűbb végiggyúrni. Ha meg már egyszer ráveszem magam és elmegyek egy ilyen alkalomra, akkor aztán engem ne kíméljenek. Szeretek úgy távozni, hogy maximálisan az az érzés van bennem, hogy bizony most egy kicsit megkönnyebbültem, felszabadultam. Ezekhez pedig nekem az a jó, ha tényleg hagyom magam a legdurvábban szétgyúrni.

Pontosan abba a típusba esek egyébként is, akiknek rendszeresen ajánlják ezt a fajta karbantartást. Erről is lehet bőven olvasni a https://karmathaimasszazs.hu/hatmasszazs oldalon. Mármint arról, hogy kiknek is ajánlják egészen pontosan ezt a dolgot. Értelemszerűen ha egy tipikus, egész nap ücsörgős munkát végez az ember, akkor elkerülhetetlen, hogy egy idő után gerincproblémái legyenek. Attól függően, hogy mennyire ergonomikus a munkaállomása, ahol dolgozik, ez lehet egy nyaki gerinc probléma, de lehet egy deréktáji fájdalom is. Egy igazi thai hátmasszázs minden ilyen esetben remek gyógyírt kínál. A thai tradícióknak megfelelően minden olyan pontot átmozgatnak, ami ezekből a szempontokból kritikus. Kilazítják az izmokat és eldolgozzák a csomókat. Ennek végeredményéül pedig egy felfrissült, ellazult testet kapunk ajándékba.

A hátmasszázs árak a https://karmathaimasszazs.hu/hatmasszazs oldal alapján most akciósak. Ez számokban azt jelenti, hogy minden ilyen masszázsra 20% kedvezmény jár. Tehát a jelenlegi árak a következőképpen alakulnak:

  • 30 perces hátmasszázs: 5 520 Ft (6 900 Ft helyett)
  • 60 perces hátmasszázs: 7 120 Ft (8 900 Ft helyett)
  • 90 perces hátmasszázs: 10 320 Ft (12 900 Ft helyett).

Azt gondolom, hogyha valamikor, akkor most aztán igazán megéri ilyen helyre menni. Én szeretek úgy belevágni egy új évszakba, hónapba, hogy a testem és a lelkem is rákészült az újdonsággal járó változásokra. Időnként muszáj magunkkal is törődnünk és megadni ezeket az apróságokat a lényünknek, hiszen ettől lesz jó érzés a lét. Hogyha ez kellemes, részben talán spirituálisnak is mondható kikapcsolódásra vágytok, ami az egészségmegőrzés szempontjából sem elhanyagolható, akkor ajánlom a masszázsokat. Gyakorlatilag bármelyik típus képes elérni ezt a meditatív hatást, mindegy, hogy hátmasszázsról, fej-, vagy talpmasszázsról van szó. Csak éljetek a lehetőséggel és ne féljetek kikapcsolódni. Ha valamikor, akkor most aztán tényleg szánjatok magatokra is időt és szeressétek önmagatokat annyira, hogy egy-két ilyen szeánsz beleférjen. Meg fogja hálálni a lélek!

Ha a többi masszázs fajtára is kíváncsiak vagytok, akkor néhány kattintással megtalálhatjátok a https://karmathaimasszazs.hu/hatmasszazs oldalon. Ha pedig kipróbáltátok valamelyiket, írjátok meg milyen volt!