Szeretem követni a divatot nemcsak az öltözködésemben, hanem az otthonomban és a cégem világában is. Az öltözködésemben ez úgy jelenik meg, hogy jellemzően szoknyában és ruhában járok, nagyon ritkán húzok nadrágot. A cipők különösen fontosak a stílusom kifejezésében: jellemzően a magas sarkú cipőket választom, de az utóbbi időben a ruha és sportcipő kombinációt is előszeretettel viseltem. Természetesen a kiegészítők rendkívül fontosak, hogy befejezett legyen az öltözködés. Itt figyelni szoktam, hogy a fülbevaló, sál, cipő passzoljon egymáshoz. A körömlakk színét szintén az öltözködésemhez szoktam igazítani, és ha az egészet nézzük, akkor vagyok elégedett, ha az összhatás harmonikus.
A divat fontossága számomra az öltözködésen kívül megnyilvánul az otthonomban is: a párnák, huzatok, terítők passzolnak egymáshoz és a szőnyeghez. A függöny természetesen színhatásban a lakás kiegészítőivel harmonizál, és a kanapé huzata sem tér el a vezető színárnyalatoktól.
Míg otthonomban a meleg színek uralkodnak, addig az irodában a szürke-fehér színkombinációhoz ragaszkodom. Világosszürke a padlószőnyeg és a kő is, szeretem ezt a szigorú üzleties hangulatot, ami árad ennek a kettőnek színkombinációjából.
A következő sarkalatos pont a takarítás. Nagyon kényes vagyok, mind az irodában, mind az otthonomban, a kárpit és a kövek tisztaságára. Az irodában végig padlószőnyeg borítás van, otthon pedig krémszínű szőnyeg díszíti a lakást. Az üzleti életben egyre több ismerősömtől hallom, hogy egyre divatosabb takarítógépeket bérelni, mivel rendkívül költséghatékony megoldás, a tisztaság pedig látványos.
A takarítószemélyzettel beszélgettem, és ők is kiemelték, hogy ezek a takarítógépek nagyon hatékonyak. Nem akartam tovább halogatni ezt a kérdést, és az egyik gazdasági vezető barátnőmtől tanácsot kértem. Ő lelkesen támogatott, de hangsúlyozta, hogy nem érdemes manapság takarítógépbe befektetni. Bérlés a megoldás, ami manapság egy innovatív és költséghatékony konstrukció, amibe mindenképpen vágjak bele. Ajánlja a greenwaykft.hu céget, hiszen nagyon jó híre van a vállalatok körében, nézzem csak meg, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Megnyitottam a linket, amit küldött a barátnőm, és gyorsan lecsekkoltam, a greenwaykft.hu referenciáit. A legnagyobb márkákkal találkoztam a felsorolásban, köztük szerepelt a Cib bank, az IKEA, Tesco, Flex, Richter Gedeon, Porche Hungária, és még számos más nagy név.
Megtudtam, hogy már többéves tapasztalattal rendelkeznek takarítógépek kölcsönzése terén. Kidolgoztak egy olyan bérlési rendszert, amelyben a kis cégek, családi vállalkozások, multi cégek mindannyian megtalálják a számukra megfelelő szolgáltatási csomagot. Partnereiknek nincsenek beruházási költségei, és mentesülnek az üzemeltetési feladatoktól is. Felmérik a megrendelőik igényeit és biztosítják számukra a legjobb takarítógépet. A kiadások így egyszerűen kiszámíthatók, hiszen az üzemeltetési költségek is a tulajdonost terhelik, nem pedig a bérlőt.
Nagyon felcsigázta az érdeklődésemet ez a lehetőség, ezért jobban elmerültem a greenwaykft.hu által kínált bérleti konstrukciókban. A weboldalon számba vették a bérlés előnyeit, több pontban összefoglalták, hogy miért érdemes velük szerződni. A cégem számára mindenképpen előnyt jelentene a szolgáltatás igénybevétele, hiszen időt lehet spórolni a korszerű gépekkel. Anyagilag is megérné, hiszen nem kellene megvásárolni ezeket a drága takarító berendezéseket. Mivel rendkívül hatékonyak és korszerűek, így rengeteg energiát is megspórolnánk a használatukkal. Összefoglalva az előnyök, amelyek a bérlés mellett szólnak: nem kell kauciót fizetni, gyorsan, huszonnégy órán belül kiszállnak szervizelni. Rugalmasak a kondíciók, bármikor visszaadható a bérelt takarítógép, ha már nincs rá szükség. Részünkről nincs szükség nagy beruházásra, és mégis az igényeinknek leginkább megfelelő gépet tudjuk használatba venni.
A greenwaykft.hu egy az oldalon feltüntetett grafikonon is jól látható módon elemezte ki a bérlés és vásárlás közti különbségeket. A vásárlás egyszeri nagy költséggel jár, míg a gépnek a használatával és az idő múlásával jelentősen csökken az értéke. Bármikor felmerülhet a havi szervizköltségen felül váratlan kiadás is, ami a tulajdonost terheli. Garanciaidőn belül is jelentkezhet olyan javítás, amiért fizetni kell. Az üzemeltetési költségek ezért nem kiszámíthatóak, nehezen tervezhetőek. A tulajdonosra hárul a teljes üzemeltetési költség. Hosszú és lassú szerviz-időpontokkal szintén érdemes kalkulálni vásárlás esetén. A takarító gép típusát pedig nem lehet gyorsan kicserélni megváltozott igény estén.
Abban az esetben, ha bérlem a tarkítógépet a greenwaykft.hu cégtől, akkor érdemes összegyűjtenem azokat a szempontokat is, amelyek az előnyei ennek a szolgáltatásnak. Ilyenek például, hogy fix havi díjjal számolhatok, és nincs egyszeri nagy befektetés. Költségként leírhatom a bérlési díjat. A bérlési időszak alatt is, ha úgy adódik, lehetőségem lesz kicserélni a takarítógép típusát egy számomra megfelelőbbre. Az üzemeltetési költségek nem érintenek, és huszonnégy órás szervizszolgáltatást biztosítanak hozzá. A szerviz költségei alól teljesen mentesülök, akár kiszállításról van szó, akár alkatrész áráról, vagy a munkadíjról. A takarítógépet bármikor visszaadhatom, ha már nem lesz rá szükségem.
Egyre inkább minden érv amellett szólt, hogy a greenwaykft.hu-tól megérné bérelni takarítógépet. Prémium márkát használhatnék az iroda takarításához tervezhető költségek mellett. A teljeskörű szolgáltatáson és kedvező árakon felül betanítanak a gép biztonságos használatára. Megmutatják a takarítási funkciókat, és az üzemeltetésről is kellő mértékben tájékoztatnak.
A greenwaykft.hu célszemélyei közé tartoznak, akik nem rendelkeznek a gépek megvételéhez szükséges pénzzel, vagy csak nem szeretnének takarítógépbe fektetni nagyobb összeget. Azok számára is tökéletes partnerek, akik szeretik a pénzügyi dolgaikat egyszerűen és rendszeresen megtervezni, és akik ki tudják használni és élvezni az ingyenes üzemeltetési és szerviz feltételeket. Továbbá azoknak is, akiknek a rugalmas kondíciók fontos szempontok, és csak rövid időre is de elit márkával szeretnének nagytakarítást.
A bérlehető gépek választékát is átolvastam. Sokféle típussal találkoztam: láttam olyat, ami ráülős, olyat is, ami ráállós, de olyan is szerepel a kínálatban, amelyet gyalog lehet kísérni. Seprőgépet is lehetőség van bérbe venni, ugyanakkor egy ráülős porszívóval is találkoztam a kínálatban. Többféle kisgép is rendelkezésre áll, legyen az vízszívó, kárpittisztító, porszívó vagy egytárcsás.
Átolvastam, hogy mit takar a full szerviz szolgáltatás. Nagyon kényelmes és gördülékeny együttműködést jelentene számomra is a greenwaykft.hu-val való közös munka. Rendszeresen biztosítanának tökéletesen működő takarítógépeket. A kopóalkatrészek cseréjét is átvállalják, mint görgők, csapágyak, kerekek. Felmérik a munkaterületet, hogy milyen típusú takarítógéppel tudnák a felmerült igényeket a leginkább kielégíteni. Vállalják a gép elszállítását. A takarítógépet használó munkatársakat rendszeresen oktatják, továbbképzik. Szükség esetén ingyen cseregép áll rendelkezésre. Tényleg semmi plusz terhet nem vállalok magamra, ha igénybe veszem a szolgáltatást, annyira körültekintően megtervezték és az ügyfél igényekre szabták a bérlési szolgáltatást.
A bérlés valóban a leginkább költséghatékony megoldás lenne a cégem számára is.
Mivel egyre inkább érdekelt a greenwaykft.hu, átolvastam a kapcsolattartási adatokat. A cég irodája Budapesten a Teve utcában található, telefonszám és e-mail elérhetőségeket is találtam a kapcsolatfelvételhez.
Hamarosan megbeszélem a takarító személyzettel a gépek bérlését. Nagyon örülök, hogy a barátnőm átküldte ezt a weboldalt, és áttanulmányoztam ennek a cégnek a szolgáltatás kínálatát. Így megismerhettem egy modern és egyre inkább divatos szolgáltatási formát, a takarítógépek bérlésének világát.