Nemrég voltam egy újonnan nyílt ruhaboltban, hogy körülnézzek. Láttam rengeteg csinos ruhát, illetve voltak olyan nadrágok is, amelyek nagyon tetszettek és tökéletesen passzoltak a stílusomhoz és az egyéniségemhez.
Miután kiválasztottam a ruhákat, bementem a próbafülkébe, hogy felpróbáljam őket. Bevittem magammal két ruhát, egy rózsaszínt meg egy narancssárgát. Mindkettő tökéletes volt, mintha rám szabták volna.
Aztán felpróbáltam egy szövetnadrágot meg egy fekete farmert is. Sajnos ezekkel már nem volt szerencsém, mert egyik sem volt kényelmes, bármennyire is jól mutattak rajtam.
Próbáltam több méretet is, hátha az a probléma, de a szabással volt a gond, pedig az eladó hölgy sokat próbált segíteni. Közben persze beszélgettem vele erről arról.
Szóba került, hogy épp felújítás alatt áll a házuk és pont most tervezik korszerűsíteni a fűtést-hűtést a házban és hogy ezt a https://pacohaus.hu/AUX-Evo-Hoszivattyuk weboldalon lévő AUX hőszivattyúval szeretnék megoldani, mert már régóta tervezték, hogy környezetbarát legyen a ház fűtése és hűtése is.
Számomra ez nagyon érdekes volt, hiszen előtte azt sem tudtam, hogy mi az a hőszivattyú, így amikor hazaértem, gyorsan megnéztem a Paco Haus weboldalát, és rámentem az eladó hölgy által említett https://pacohaus.hu/AUX-Evo-Hoszivattyuk linkre és láttam, hogy ezek bizony komoly szerkezetek.
Olvastam, hogy a Paco Haus weboldalán lévő AUX hőszivattyúk maximálisan eleget tesznek a szigorú európai szabványoknak, mivel KEYMARK tanúsítvánnyal rendelkeznek.
Azt is megtudtam, hogy az AUX hőszivattyúk tökéletes megoldást jelentenek akkor, ha például padlófűtésre vagy épp hagyományos radiátoros fűtésre van szükségünk.
Azt is olvastam a Paco Haus weboldalán, hogyha valaki AUX hőszivattyút választ, akkor annak az az egyik legnagyobb előnye, hogy nagyon alacsony a működési költsége, mert a rendszernek nagyon magas az energiahatékonysága.
Sőt, lehetőség van arra is, hogy a https://pacohaus.hu/AUX-Evo-Hoszivattyuk linken elérhető AUX hőszivattyúkat napelemrendszerrel kössük össze, mert így szinte nullára lehet csökkenteni egyes hónapokban a hó végi villanyszámlát.
Amikor rámentem az egyik AUX hőszivattyú termékre, meglepődve láttam, hogy a Paco Haus speciális csomagajánlatot biztosít a vásárlói részére.
A weboldalukon lévő árak a hőszivattyú rendszeren kívül tartalmazzák többek között az energetikai számításokat, a helyszíni felmérést, a kiszállítást, a telepítést és beüzemelést, sőt még a garanciális és a garancián túli szervizelést is. S ha ez nem lenne elég, még elvállalják a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságnál az ügyintézési feladatokat is.