A divathoz értek, a vízszereléshez annál kevésbé

A divat olyasmi, ami évezredek óta alakul, mi több, velünk együtt fejlődött ki. Minden kornak és kultúrának megvolt és meg is van a maga divatja, ám az igazi sikk a legutóbbit követni. Bevallom, nekem ez az egyik szenvedélyem. Ez egy olyan dolog, amiből magam művelődtem ki, és ami akár az egyik hobbimnak is lenne nevezhető. Azonban vannak dolgok, amihez természetesen egy kicsit sem értek, ilyen például a vízszerelés. Fogalmam sincs, mit hogyan neveznek, mihez milyen szerszám kell, egyszerűen csak használom a dolgokat. De nem is kell mindenkinek mindenhez értenie, nem igaz? Pont ezért vannak az ügyes kezű szakemberek, mint amilyenek a Vizszereles.net csapatát is alkotják, és akikre lehet számítani, ha baj van.

Történt egyszer, hogy a fürdőszobám mosdókagylója alatt elkezdett gyűlni egy kis tócsa. Először azt hittem, csak én voltam ügyetlen és kifröcsköltem a vizet. Ám amikor feltörlés után ugyanúgy visszagyűlt, akkor már tudtam, hogy ebből szerelő lesz, mert itt valami szivárgás van. Szóval ahelyett, hogy elkezdek kúszni-mászni a földön és felderítem a baj okát, inkább nekiálltam vizes szakembereket keresni, és így akadtam rá a Vizszereles.net oldalára is. Összehasonlítva másokkal igen sok meggyőző tulajdonságot vonultatnak fel:

  • az ügyfélszolgálatuk 0-24-ben hívható,
  • késő este és hétvégén is kijönnek, ha nagyon sürgős az ügy,
  • sőt, vészhelyzet esetén 1-2 órán belül kiérkeznek,
  • garanciát vállalnak a munkájukra,
  • olyan számlát állítanak ki, amit bármelyik biztosító elfogad,
  • és nem mellesnek a vízszerelésen kívül értenek még a duguláselhárításhoz, csatornázáshoz, sőt, a fűtésszereléshez is.

Szóval igen hatásos a felhozataluk, ezért is kerestem meg őket első körben. És de jól tettem! Mivel nagyon hatékonyak és ügyesek, így a legtöbbször elég rövid időn belül tudnak időpontot adni. Nekem is csak pár napot kellett várnom, és meg is érkeztek a szerelők, hogy ellássák a mosdótálam csapjának a baját! Hoztak magukkal minden szükséges eszközt, nekem tényleg semmiben nem kellett rész vennem, legfeljebb annyiban, hogy elzártam előtte a főcsapot és kiengedtem a nyomást a rendszerből. Kiderült, hogy a csaptelep már nagyon régi volt és megette a rozsda, ezért kezdett el szivárogni.

Így viszont rövid időn belül el lett hárítva a baj, és most már a szép, új csap csillog a mosdó fölött, ami a legkevésbé sem ereszti magából a vizet. Pont ahogy szeretem: szépen, szárazon, tisztán. Úgyhogy elhatároztam, ha legközelebb történik valami, ami vízzel kapcsolatos, akkor is a Vizszereles.net számát keresem ki először, mert ők már bebizonyították nekem, hogy mire képesek.