Acél és textil találkozása

Öt évvel ezelőtt elvégeztem egy női szabó képzést, ahol elsajátítottam rengeteg fortélyt a varrással kapcsolatban. Azóta sokat dolgoztam, fejlesztgettem az ötleteimet, szabásmintákat készítettem. Tavasszal elhatároztam, hogy szeretnék létrehozni egy alkotóműhelyt, ahol magasabb szintre léphetek végre a szabás-varrásban, és ahol vállalkozást alapíthatok két varrótársammal együtt.

Miközben igyekeztünk mindent leszervezni és hivatalossá tenni, fókuszba került maga a berendezés is. A bérelt műhely egy tágas, ipari raktérépület volt hajdanán, így a belső kialakítást indusztriális stílusban képzeltem el megvalósítani. Arra az ötletre jutottam, hogy a szekrények, a polcrendszer, az asztalok, a székek, tehát lényegében a bútorzat túlnyomó része készüljön fémből, méghozzá rozsdamentes acélból. Ebből következett a fogós kérdés, hogy ki is segíthetne számunkra mindezt megvalósítani?

Böngészésbe fogtam a neten, és hamar szimpatikussá vált az Acélpartner.

Ahogy megnyitottam a weblapot, egyből elfogult érzés kerített hatalmába. Ezekre az online felületekre fokozottan érzékeny vagyok az esztétikumot és a praktikumot illetően, de ők egyből nagyon meggyőzőek lettek a számomra. A letisztult szürke és kék színválasztás remekül illik az acél világához. Az Acélpartner Kft. logója különösen elnyerte a tetszésemet. Információnyújtás terén is felettébb részletgazdag a honlap, az általuk alkalmazott technikák sokkal komplexebbek, mint azt az ember elsőre gondolná.

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen vastagságú a lemez például. A legvékonyabb lemezeket egyértelműen lézerrel vágják. A vastagabb anyagok vágásánál már fokozottabb teljesítményre van szükség, így ezen a téren már nem igazán gazdaságos a lézer használata. Efféle esetekben a technikát a plazmavágás cseréli fel, amely a lézeres vágással ellentétben elektromos árammal hozható működésbe. Természetesen ez a vágási mód nem olyan pontos, mint egy lézeré, de egy vastag acéllemez esetében a vágási felület is nagyobb, így ez nem szembetűnő. A plazmavágást követi a lángvágás, ami 5 mm felett alkalmazható egészen 500 mm vastagságig. Tény, hogy ez a technológia már nem képes annyira precíz hasíték vágására, mint a lézer, de ilyen vastagságot a jelenlegi tudás szerint csupán lángvágással lehet darabolni. Pont ezen oknál fogva ennek a megmunkálásnak a legkedvezőbb az ára. Számomra egyértelműen a lángvágás az ideális, és nem csupán az ár és a szükség miatt. Való igaz, hogy mivel vastag fémszerkezeteket szeretnék viszontlátni a műhelyben, így ez az eljárás nyújt csak megoldást. Viszont emellett egyáltalán nem zavar, hogy a lángvágással keletkezhetnek esetleges vetemedések a fémben a magas hő hatására. Ez végeredményben egy sokkal rusztikusabb látványt képes eredményezni , és nekem midig is tetszett a belsőépítészetben és a lakberendezésben az ilyen diszharmónia.

Szeretek döntéseimmel hazai vállalkozásokat, cégeket támogatni, így külön öröm fogott el, amikor láttam, hogy az Acélpartner cégcsoport 100%-ban magyar tulajdonban van. 1999-re tehető az alapításuk éve , és nagyon szerteágazó a tevékenységük az acél megmunkálását illetően. 6000-7000 tonna vágott lemezterméket dolgoznak fel egy évben, lássuk be, hogy azért ez nem semmi ! CNC plazma-, lángvágás, gépi forgácsolás; itt minden fémmegmunkálásra váró kliens megtalálhatja a számításait. Rengeteg kép, sőt még videóanyag is akad az oldalon, és mivel vizuális típus vagyok, nálam az ilyesmi rengeteget számít.

Árajánlatot 1-3 munkanapon belül küldenek, gondoltam ez remek, nem kell hetekig várni, hamar a tettek mezejére lehet lépni. Ráadásul, ha elvállalnak egy projektet, azt 1-2 héten belül garantáltan teljesítik. Mi ez, ha nem profizmus? A termékeik minősége is hitelesített, ez véleményem szerint igazán fontos szempont manapság, amikor olyan sok a silány portéka.

A honlapon fel vannak sorolva külön-külön a cégnél dolgozó munkatársak, ki-ki a saját elérhetőségével szerepel, így célirányosan van alkalmunk kommunikálni a megfelelő személlyel. Szubjektív hozzáállás a részemről, de mindig szimpatikusnak találtam, ha egy vállalat erre is odafigyel. Azt sugallja a számomra, hogy olyanok, mint egy nagy család, ahol mindenkinek megvan a maga fontos szerepe, nem egy személytelen gépezetként működik a cég. Az Acélpartner vezetősége méghozzá ezt külön ki is hangsúlyozza, mert az olvasható a weblapon, hogy számukra különösen fontos, hogy munkatársaik támogatva érezzék magukat mind az anyagi, mind a szellemi gyarapodást illetően. Az Acélpartner Kft. által képviselt minőség egyértelműen kiemelkedik a bemutatkozásukban, ezt garantálja az általuk lelkiismeretesen folytatott minőségpolitikáról szóló néhány mondat.

Na de ennyi ismerkedés után térjünk is rá a lényegre; Lángvágás – Acélpartner Kft. – CNC plazma-, lángvágás, gépi forgácsolás

Lángvágásra fel! – gondoltam. Hatalmas polcrendszereket képzeltem el, így temérdek fémre volt szükségem. A cég 3 db CNC vezérlésű lángvágó géppel rendelkezik, így egyáltalán nem meglepő, hogy ennyire hamar képesek teljesíteni a megrendeléseket.

A cég lehetőséget nyújt arra is, ha valaki halasztott módon kíván fizetni a szolgáltatásokért. Ennek az a feltétele, hogy a biztosító, amellyel kapcsolatban állnak, megállapítsa a megfelelő és személyre szabott hitelkeretet. Ráadásul maga a megállapítási folyamat teljesen díjmentes. A cégcsoport a tőzsdén is szerepel, így aki otthonosan mozog a befektetés világában. olvashat cikkeket e témában a honlapjukon. Emellett olyan cikkeket is elérhetővé tettek az érdeklődő számára, ahol tovább tájékozódhatunk magával az acéllal kapcsolatban.

Mindent egy kalap alatt

A férjem építésvezető, így az ő figyelmét is mindenképpen fel akartam hívni az Acélpartner Kft. tevékenységére. Hiszen amellett, hogy CNC plazma-, lángvágás, gépi forgácsolás is van a profiljukban, vállalnak egyedi megvalósításokat olyan esetekben, amikor például építkezés során nem csupán acélszerkezetekre, hanem az ehhez szükséges földmunkára is szükség van. Így egyáltalán nem kell bajlódni azzal, hogy külön cégnek vagy vállalkozónak kelljen szólni ez ügyben. A kivitelezés az Acélpartnerrel sokkal egyszerűbben, dinamikusabban zajlik. Továbbá, ahogy böngésztem náluk, megakadt a szemem a karrier menüponton. Több pozíció is éppen betöltésre várt, de rögtön feltűnt az anyagmozgatással, targoncázással kapcsolatos álláslehetőségük. Megörültem a felfedezésnek, ugyanis az öcsém éppen munkát keres, ráadásul meg is felelne az elvárt kritériumoknak.

Férjem segített kiszámolni, hogy milyen méretű berendezésekre is volna konkrétan szükségünk, és felkerestem az Acélpartner Kft.-t az elképzeléseimmel. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, a cég technológus munkatársai készségesen segítettek konkretizálni az általunk felvázolt ötleteket. Javaslatokat tettek az alapanyag és a kezelési technikák kiválasztásában, így a végére már teljesen biztos voltam abban, hogy ötletem a lehető legtökéletesebb kivitelezők kezei között nyugszik. Legyen szó lángvágásról vagy forgácsolásról, az Acélpartner Kft. mindenben a segítségünkre siet. Számukra az acélvágás kihívásai nem jelentenek akadályt.

Megegyeztünk velük az árban, minden tényezőt segítettek számba venni, hogy a lehető legtökéletesebb legyen a végeredmény. Az ígért és elvárt teljesítmény minden tekintetben felülmúlta a várakozásainkat. Masszív, impozáns és csodálatos berendezést köszönhetek a lángvágás technikájának, és az Acélpartnernek hála ez gördülékenyen megvalósíthatóvá vált.

A minőség magért beszél. Amennyiben a jövőben bármilyen fémmunkával kapcsolatos igénnyel fogok találkozni, bátran ajánlom a céget: Lángvágás – Acélpartner Kft. – CNC plazma-, lángvágás, gépi forgácsolás!